Változatos pácok grillezéshez
Az alábbi pácokban legalább egy-két órát kell hűtőben állnia a húsoknak, de nyugodtan bennhagyhatjuk egy éjszakára is. Így már jóval korábban előkészíthetjük a kerti grillpartit, vagy egy gyors vacsorát. Hiszen csak ki kell venni a pácból, lecsöpögtetni, megsózni és mehet is a grillrácsra! Vagy tűzálló tálban a sütőbe!
Hagyományos (fokhagymás-mustáros) pác
Hozzávalók:
- 1 dl olívaolaj
- 2 evőkanál mustár
- 6 gerezd fokhagyma összezúzva
- 1 kiskanál őrölt bors
A hozzávalókat összekeverjük és összeforgatjuk a húsokkal. (Pl. tarja)
Fokhagymás tejes pác
Hozzávalók:
- annyi tej, hogy a húsokat ellepje
- adagonként 1-2 gerezd fokhagyma összezúzva
A hozzávalókat összekeverjük és összeforgatjuk a húsokkal. (Pl. csirkemell)
Indiai joghurtos pác
Hozzávalók:
- 2 dl natur joghurt
- 1 kiskanál kurkuma
- 1 kiskanál chilipor
- 1 kiskanál római kömény
- 1 evőkanál fokhagymás gyömbérpaszta (fokhagyma-gyömbér 1:1 arányú keveréke)
A hozzávalókat összekeverjük és összeforgatjuk a húsokkal. (Pl. csirkemell, csirkecomb)
Karibi illatos pác
Hozzávalók:
- 1 kiskanál őrölt fahéj
- 1 kiskanál őrölt szegfűszeg
- fél kiskanál reszelt szerecsendió
- 1 kiskanál őrölt bors
- fél kiskanál chilipor
- 1 kiskanál citromlé
- 1 dl olívaolaj
A hozzávalókat összekeverjük és összeforgatjuk a húsokkal. (Pl. csirke)
Provanszi fűszeres pác
Hozzávalók:
- 1 kiskanál kakukkfű
- 1-2 ágacska rozmaring
- 4-5 zsályalevél összetépkedve
- 1 csipet majoránna
- 1 gerezd fokhagyma összezúzva
- 1 csokor petrezselyem összevagdal
- 1,5 dl olívaolaj
A hozzávalókat összekeverjük és összeforgatjuk a húsokkal. (Pl. sertéshúsok, csirke stb)
Levendulavirágos-fűszeres pác
Hozzávalók:
- 1 csipet levendulavirág
- 1 kiskanál kakukkfű
- 1 kiskanál őrölt bors
- 1 gerezd fokhagyma összezúzva
- 1 ágacska rozmaring
- 1 dl olívaolaj
A hozzávalókat összekeverjük és összeforgatjuk a húsokkal. (Pl. sertéshúsok, csirke stb)
Kínai csípős pác
Hozzávalók:
- 1 csillagánizs
- fél kiskanál őrölt szegfűszeg
- 1 evőkanál fokhagymás gyömbérpaszta (fokhagyma-gyömbér 1:1 arányú keveréke)
- 1 kiskanál chilipor
- 1 evőkanál szójaszósz
- 1 dl olívaolaj
A hozzávalókat összekeverjük és összeforgatjuk a húsokkal. (PL csirke szárny, marhahús stb.)
Mézes-mustáros pác
Hozzávalók:
- 2 evőkanál mustár
- 2 evőkanál méz
- 1 evőkanál fokhagymás gyömbérpaszta (fokhagyma-gyömbér 1:1 arányú keveréke)
- fél kiskanál őrölt szerecsendió
- 1 kiskanál őrölt bors
- 4 evőkanál olívaolaj
A hozzávalókat összekeverjük és összeforgatjuk a húsokkal. (Pl. sertés szűzérmék, oldalas stb.)