Hiánypótló szórakoztató központ a Kolosy térnél!

Mintegy 1 milliárd Ft értékű beruházással egy különleges gasztró és szórakoztató központot hoznak-  létre a II. és III. kerület határán, a Kolosy tér szomszédságában. – jelentette be a hírt kedden Arie Yom-Tov ingatlanfejlesztő, a Gozsdu udvar megálmodója és alapítója. Az Új Udvar épülete némi átalakítással szellősebbé, tágasabbá, átjárhatóbbá válik, és egy mediterrán falu hangulatát hozza el.

 

A terv

A Buda Entertainment and Gastro elnevezésű komplexum kiemelt szerepet szán a gasztronómiának: számos nemzetközi és hazai ízt kínáló étterem és kávézó biztosítja majd a széles kínálatot.

A központ a budai éjszakai élet meghatározó szereplője lesz több termes táncos szórakozóhelyével, music pubokkal, bárokkal. A komplexum egyik különlegessége az úgynevezett Bed Movie, amely jelenleg egész Európában egyedül Londonban található, ahol is a moziba látogatók heverőkből nézhetik a filmeket, miközben a felszolgált ételt, italt is el tudják fogyasztani. Két termes disco is várja majd az érdeklődőket, emellett családi programok biztosítják a  legkisebbek és szüleik kikapcsolódását. Egy másik helyszínen folklór műsorok szórakoztatják majd a külföldi látogatókat és a hazai érdeklődőket. Külön szinten kézművesek és fiatal divattervezők állítják ki alkotásaikat, az épület egyik oldala mellett pedig, a párizsi Montmartre mintájára, festőművészek alkothatnak, illetve képeiket állíthatják ki ők is. A legfelső szinten Magyarországon egyedülálló bonsai ligettel körbevéve sky bar terasz és éttermek kapnak helyet, hangulatos kilátással a környékre.

 Kilátás a teraszról

A komplexum kialakításának első szakasza 2014 őszén zajlik (ekkor már működni fog az említett Bed Movie), a projekt befejezése 2015 nyarára várható.

 

„A Gozsdu udvart 16 évvel ezelőtt álmodtam meg, amikor még senki nem hitt benne.  Büszke vagyok, hogy mára egy, a magyarok és külföldiek számára egyaránt népszerű célponttá vált. Budán viszont nincs hasonló szórakoztató központ, az Új Udvar pedig kiváló adottságokkal rendelkezik, amelyekre építve egy egyedülálló megoldás születik az országban. Fiatalok és idősebbek, felnőttek és gyerekek egyaránt megtalálhatják a maguk számára kedvelt szórakozási formákat, és ebből az izgalmas egyvelegből egy sajátos hangulatú és különleges helyszín születik” – mondja Arie Yom-Tov, az új komplexum társtulajdonosa.

 

Categories: GasztroJegyzet, hírek